Fésűs Éva: Kié a virág?

Malacka egyszer gyönyörű virágot talált az erdőben. Akkorát visított örömében, hogy a bükkfa oldalán dolgozó harkály félrenyelte a farontó kukacot.

- Ejnye! – bosszankodott. – Miféle csendháborítás ez?

- Én nem háborítok semmiféle csendet, csak kimondhatatlanul örvendezek az én szépséges virágomnak! – visított tovább malacka – Nézd meg, ha nem hiszed!

A harkály odasandított.

- Csakugyan gyönyörű. De mi a neve?

- Természetesen Neszepisze virág – ugrándozott a vadmalac, ekkor azonban odatoppant a kényes őzike.

- Tévedsz! Ilyen szép virágnak csak őzikefüzér lehet a neve!

- Semmi közöd hozzá! – visított a kukorifarkú. – Ez a virág az enyém, mert én találtam.

- De azon a tisztáson nőtt, ahol én szoktam játszani!

- Kár a szóért! – lépett közéjük fölényesen a rókakölyök. – Ez a virág a világszerte ismert rókatulipán és át fogom ültetni a saját kertembe!

- Ülteted ám az árvacsalánt! – huppant melléje a mókus. – Én láttam meg legelőször, onnan a magasból.

- Ugyan, mikor?

- Tegnap ilyenkor!

- Hiszi a piszi! Akkor mért nem szóltál?

- Mert a virág egyikőtöké sem, hanem az enyém! – válaszolt mókus helyett váratlanul macika, és mindjárt szagolgatni kezdte az üde szirmokat. – Mézszagú! Világos, hogy nekem termett!

Malacka segélytkérőn tekintett fel a bükkfára.

- Harkály bácsi, tégy köztünk igazságot!

- Nem vagyok én bíró – berzenkedett a harkály - , és úgy sem tudnék olyat mondani, hogy mindannyian elégedettek legyetek.

- De hát akkor mi lesz?

- Egyszer csak kiderül az igazság magától.

- Csakhogy én addig nem várok! – kiáltott malacka, és mindjárt egy botocskát ragadott, hogy vonalat húzzon vele a földön a virág köré; bűvös kört, amibe senkinek sem szabad belépnie.

Hanem a többiek azt hitték, hogy malacka verekedni akar a botocskával. A róka nagyot kanyarított lompos farkával, hogy kiüsse a kezéből, de ugyanakkor a kényes őzet is meglegyintette. Az őz visszarúgott, és eltalálta macika balhátsó lábát. Macika sem volt rest, visszabokszolt a mancsával. Közben mindenki azt visította, kiabálta, brummogta, hogy:

- Enyém a virág! Enyém a virág!

Akkor arra jött a sün. Letette csigákkal teli kis kosarát, körülnézett, és csodálkozva kérdezte:

- Hol van itt virág?

A virág, amelyen összevesztek, eltiporva, tönkretaposva hevert a tisztáson. Akkora csend lett, hogy a hangyák lépteit is hallani lehetett a fűben. Legelsőnek malacka pityeregte el magát.

- Jaj, odavan a virágom! Most már mindegy, hogy mi lett volna a neve.

- Úgy láttam, őzikefüzér volt – fintorgott az őz –, de azt hiszem tévedtem.

Megnézte a letiport növényt, azután sántikálva odébbállt.

- Giz-gaz! – legyintett a sunyi róka.

- Gyim-gyom! – brummogta macika, a mókus pedig még megtoldotta.

- Söprűnek sem való!

Egykettőre otthagyta mindenki, harkály doktor pedig folytathatta a dolgát. Le sem nézett a tisztásra, csak három sikeres féreg-operáció után vetett egy sajnálkozó pillantást az eltaposott, szép virágra – de akkor azt hitte, káprázik a szeme attól, amit látott.

A virág újra egyenes száron állt, mert valaki gondosan karóhoz kötötte, földjét megkapálta, elegyengette körülötte.

- Nini! – kiáltott harkálydoktor – Hát mégis van ennek a virágnak igazi gazdája?

Jobban körülnézett, s akkor látta, hogy a kicsi sün jön a patakról egy öntözőkannával döcögve, és nagyon jókedvűen dudorászik magában.